20
2012
feb

Sebastian Vettel már a hétvégén is Barcelonában tartózkodott. Az F1-es mezőny tagjai kedden gördülnek pályára a katalán fővárosban, hogy megkezdjék a második 2012-es tesztidőszakot. A csapatok természetesen korábban a helyszínre utaztak, így volt Vettelnek lehetősége arra, hogy kilátogasson a Barcelona – Valencia spanyol bajnoki rangadóra.

Úgy tűnik, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok jelenléte szerencsét és motivációt hozott a katalánoknak, hiszen 0-1-es állásról sikerült fordítaniuk, ráadásul úgy, hogy a végén 5-1 állt az eredményjelzőn. Természetesen ez az eredmény nem Vettelnek köszönhető, sokkal inkább egy bizonyos Lionel Messinek, aki mesternégyesével elévülhetetlen érdemeket szerzett a hétvégi mérkőzés megnyerésében (az ötödik gólt, Xavi rúgta). Erre mondják azt, hogy egy zseni szurkolt a másiknak.

Vettel természetesen a klub több híres személyiségével is találkozott, így a bajnoki címvédő csapat elnökével, Sandro Rosellel is, akitől egy, a saját nevére szóló mezt is átvehetett.

via

GyengeFogjuk ráKözepesNekem tetszikSzuper! Nem érkezett még értékelés
Loading ... Loading ...

Facebook hozzászólások

Írd meg véleményed!

XHTML (az alábbi tag-ek használhatóak): <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A Felhasználási és adatvédelmi alapelvekben foglaltakat elolvastam, megértettem, és hozzászólásommal hozzájárulok ahhoz, hogy személyes adataimat a tájékoztatóban megjelölt célból az allegroup.hu Kft. kezelje.