Ha utcán szól a V8-V10-V12 szinfóniája tudhatjuk jól, valakit megáldott a sors, Isten, Allah, Buddha, Krisna, Devla azzal a jószerencsével, hogy segge alatt tudhat gyerekkori poszter álmot. Aztán jön a fricska, hogy a szomszéd sejké meg arany, meg króm, nos usgyi és gyorsan befuttatni a miénket is. A gyári Rosso Corsa vörös Enzo ciki. A Mclaren SLR meg egyenesen botrányos gyári színekben, krómot ide! Az Audinál felismerték ezt a piaci szegmenst, és már melegében kínálnak tükörfestést. Frankfurt egyik tekintetmágnese a gyárilag tükörré alakított R8-as. Természetesen az 5.2 literes V10-es motorral. Az tény, hogy az autós oldalak 90%-a írt már róla, pedig [...]
Szerző: Floyd
 Loading ...
Xiung hu a falu dolgos embere. Reggelente együtt kel a nappal, bepálcikázza az első rizs adagját, és a hajnali széllel pöfögve indul robotolni. Pöfögve, hisz neki csattog Jiangxi legstrapabíróbb kis traktora, ami hozza viszi azt a bármit ami platójára pakolnak. Igaz Xiung hu hű az eszméhez, lelke vörös, de mája csak a Konfu pálinkában talál megnyugvást, amiből fel is hajt napjában párat. Ez a nap sem volt más mint a többi, már túl a tennivaló javán hazafelé a kisváros repedezett aszfaltján, egyszeriben megjelent valami lapos szerkezet, furcsa pontszerű fénysorokkal, földöntúli hanggal. Xiung szájából nyomban kiesett a maga sodort cigaretta, elméjét [...]
Szerző: Floyd
 Loading ...
Goodwood a sebesség szeremeseinek a kába kő, de legalábbis Mekka. Itt a sebesség fesztiválján nem nyálat csorgat a mezei autóbuzi, hanem sorozatban élvez el, már már tantrikus magasságokba emelkedett gyönyörrel. Erre az Audi is rátett egy lapáttal, mert méltóképp ünnepli a gyár 100. éves fennállását (azaz nem teljesen az Audi márkáét, mert ugye Auto Union). Egy 35 méter magas szobrot tervezett nekik Gerry Judah, aminek látványa elképesztően gyönyörű. Egy útszelet két végén a múlt és jelen legfényesebben csillogó karikás négykerekűivel, a mai végén az R8 V10, a múltén az 1937-es Auto Union Stremliner. Természetesen a 40 tonnában ott a 100 [...]
Szerző: Floyd
 Loading ...
Ritka jó példa pár optikai csalódás arra, hogy ne tényként kezeljük azt amit látunk. Mert agyunk könnyen becsapható ha távolságról, formákról és méretekről van szó. Agyunk tapasztalattal is lát, ezért ha picit borul a tér, borul a tér érzékelése is, ami most csak egy mókás képet eredményez, de a valóságban nem árt ezt a dolgot szem előtt tartani. Tudományosabban szólva: "Alapvetően elmondható, hogy az optikai csalódások a látási folyamat olyan téves észlelései, amelyek általában azért jönnek létre, „mert a látvány az érzeteket kiértékelõ neuronrendszer számára egymásnak ellenkezõ módon értelmezhetõ jeleket tartalmaz. Ilyenkor általában az “erõsebb” jel hatása dominál, még akkor [...]
Szerző: Floyd
 Loading ...
Hát idáig jutottak a nagy német presztizsmárkák, ahelyett hogy a saját terméküket fényeznék, piszkálják a másikat. BMW-sek Audisok, hát szabad ilyet? Bár akár a gyártókra, akár a vásárlókr, igaz…pökhendiek mind, de legalább viccesek. Az egész sztori egy BMW balegyenessel kezdődött, mivel ők a most futó 3-as szériát a következő plakáttal reklámozták: Nagy kegyesen gratuláltak az Audinak a Dél-Afrikában elnyert év autója címért, az ő "world car of the year" nyertes gépükkel. Fel is szívták magukat az Audi marketingesei, és pár fanyar büdössé izzadt öltöny árán kiötlötték ezt: Gratula nektek BMW! A zsinorban 6-szor Le Mans-ban diadalmaskodó Auditól…Beee. Ezt a harcot [...]
Szerző: Floyd
 Loading ...
|